Mentorálási programot indítanak a Digitális Oroszlánok!

Bizonyára mindenki hallott már az egyik legismertebb hazai kereskedelmi csatorna „Cápák között” című műsoráról, melyben ismert hazai vállalkozók induló startup cégeket mentorálnak, támogatnak. Ennek mintájára indított mentor programot piciben a Digital Lions Club „Oroszlánok között” névvel, ahol kimondottan 16 és 23 év közötti fiatalokat karolnak fel. A program célja a fiatalok részére a „digitalizáció” pozitív voltának bemutatása és ilyen módon a fiatalok vállalkozóvá válásának vagy más céljaik elérésének segítése. A Digital Lions Club a fiatalok digitális függőségével foglalkozik.
Sikerre a Digitális Oroszlánokkal: „Oroszlánok között” címmel indította el ingyenes mentorálási programját a Digital Lions Club, mely 2020 nyarán alakult meg Kecskeméten. Az új klub tagjai három csapatban fogják segíteni a programra jelentkező, már aktívan digitalizált fiatalokat, minden adott ahhoz, hogy a mentorok szakmai tudásukkal, tapasztalatukkal segítsék az érdeklődőket. Kezdj valamit a tehetségeddel, légy sikeres a Digitális Oroszlánokkal!
Eljött a Te időd, hogy hasznosítsd digitális tudásod: a mentorálási ablakot 6 havonta nyitja meg a klub, így érdemes már az elsők között jelentkezni a programra. A legelső jelentkezéseket 2021. március 23-ig várja a Digital Lions Club Kecskemét, illetve annak 30 km-es körzetéből.
A három csapat, melybe várják a jelentkezőket:
1. E-kereskedők csapata
- 17-23 év között fiatalok jelentkezését várjuk
- Max 1 támogatott kerül kiválasztásra
- Megmutatjuk, hogyan legyél sikeres e-kereskedő!
- Számítunk Rád, ha van egy eladható ötleted, terméked!
- Piackutatás, jogszabályoknak való megfelelés, szállítás, fizetés, SEO, marketing stb... Mindent megtanítunk és össze is rakjuk.
- Csapat mentorok: Ballai Máté*, Kalocsai Sándor, Szentendrei Kyra, Mayer Endre
2. E-sportolók csapata
- 8-23 év közötti gép előtt ülő fiatalokat várunk
- Max 3-5 támogatott kerül kiválasztásra
- Versenyekre készítünk fel. Megkapod tőlünk a legprofibb technikai eszközöket.
- Virtuális Valóság? Brandépítés. Mentális felkészítés. Mindent megkapsz, ami egy él e-sportolónak szükséges lehet! És a végén...Legyen meglepetés!
- Csapat mentorok: Bali Endre*, Fekete Zsombor, Borda Balázs, Hankóczy Gergely, Koncsik Enikő, Bús András
3. Vállalkozói csapat
- 17-23 év közötti, gép előtt ülő fiatalokat várunk
- Max 2 támogatott kerül kiválasztásra
- Ha tudod, sőt érzed, hogy belőled jó vállalkozó lehetne, de kell még valami, valami, ami önbizalmat adhat, akkor ez a te csapatod. „Csapasd velünk”!
- Felkészítünk a NAGYBETŰS életre. Átadjuk a tapasztalatainkat. Kapcsolatitőkét adunk.
- Könyvelés, pénzügyek, jogszabályok, kommunikációs tréning…
- Csapat mentorok: Bús Gábor*, Koncsik István, Magyar Csanád, Temesvári Péter, Szollár Péter, Árvai Zoltán

Bővebb információért keresd a Digital Lions Clubot az alábbi elérhetőségeken:
Email: digital@lions.hu
Telefon: 06205822464
Ha pedig már a jelentkezési lapot szeretnéd kitölteni, íme az űrlap hozzá, csak töltsd ki:
https://forms.gle/9oCg8qoV3wZ1CEAQ8
Sikeres jelentkezést kíván a Digital Lions Club csapata!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Miskolcon találkoztak a 6. Zóna klubjai2025. február 17. 12:00 Kormányzói összegző a 2025-ös LIONS Bálról
2025. február 04. 13:00 Balázs János zongoraművész rangos nemzetközi szervezettől kapott elismerést
2025. február 03. 11:00
Club híreink
Digitális Gyerekeink: a gyermekkori szorongás tünetei és okai2023. április 15. 19:00 Digitális Világ és az időnk, mint nem megújuló energiaforrás
2023. március 19. 14:00 A most generációja! Workshopot tartott a Digital LC Kecskeméten a Táncsicsban
2023. február 22. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Digital Lions ClubAdószámunk:
18976100-1-41
Számlaszám:
11702036-20731205
cím: 6000 Kecskemét,
Losonczy u. 5.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.